2 dolog hiányzik nekem nagyon: barátok és a nevetés. Karácsony előtt nem sokkal eszembe jutott, hogy szerintem hónapok óta nem nevettem olyan igazit, olyan abbahagyhatatlan, olyan bepisilőset, olyan könnyfakasztót, olyan arcizomgörcsölőset. Ezért megkértem Szakyt, hogy szerezze meg nekem a Keresztapus című filmet (Mickey Blue Eyes - Hugh Grant) szinkronizálva (kivételesen a szinkron egy ász ebben a filmben). Megszerezte! Megnéztük és asszem most már az 5. alkalommal nevettem végig a másfél órát. Nagyon jó volt. De rájöttem, hogy mennyire is hiányzik nekem, jobban, mint ahogy előtte képzeltem. És leginkább az a nevetés hiányzik, amit az ember a barátaival él át. De már nincsenek barátaim. Valahogy elfogytak, szépen lassan. Igy ezúton is felhívnám régi barátaim figyelmét, hogy hiányoznak!

Hát, túl vagyunk a karácsonyon, sőt, az első szilveszterünkön is! Remek volt. Nimó nem ébredt fel a petárdázásra, ami felettéb furcsa, mert már én is megijedtem sokszor. Persze a kis szemfüles általában arra is felébred, ha kinyitom az ajtaját, ami minden várakozással ellentétben nem nyikorog. Nade mit neki petárda! Nagyon helyes, így kell viselkednie egy igazi pasinak
Mi csak itthon, hármasban voltunk és Nimó születése óta először pihentünk egy kicsit. Nemcsak 31.-én, hanem már előtte is, 30.-án is. Egészen feltöltött az egész - egy darabig. Mivel volt időm végre gondolkodni, számolni, tervezgetni, rájöttem egy csomó mindenre. Például arra, hogy tulajdonképpen elapadt a tejem és ez nagy változás. 2 napja már nem azért él a testem, hogy táplálja Nimródot, megint csak az enyém, megint ihatok alkoholt, megint sportolhatok, megint ehetek puffasztó kajákat, megint bevehetek mindenféle gyógyszert és elkezdhetem a fogyókúrámat. Milyen jól is hangzik mindegyik, igaz? Én mégsem tudtam örülni, mert ez az elszakadás Nimótól nagyon fájdalmas és szomorú. Szeretnék még mindig figyelni az étrendemre, szeretném, ha még mindig nemet mondhatnék a kínált káposztára, italra, hangosan mondva az indokot: “nem lehet, még belőlem eszik a gyerek”. Ezek után el sem tudom képzelni, milyen lesz Nimót 20 évesen elengedni…..

De másra is ráébresztett ez az egész. Arra is, hogy ha már megint csak magam vagyok magamnak fizikailag, akkor ajjajj, hogy nézek ki. Az a 10 kiló, ami rajtam maradt, nem tetszik. Szaky kedves és nem mondja, hogy ez rossz így, de én látom magam és tudom, hogy le kell fogynom - ami még soha életemben nem okozott problémát, azaz sohasem volt rajtam ilyen nagy felesleg. Úgyhogy hajrá fogyókúra!! Azaz sport… ha valakinek van jó ötlete, hogy milyen sportot űzzön egy kismama, aki nem szeret futni, nem szeret edzőterembe járni, nem szeret biciklizni, utál úszni, de szeret tollasozni és szkvassolni, csak nem teheti, mert ezek űzése közben lesérült a bokája és a válla még évekkel ezelőtt (amikor még heti 3-szor is nyomta az iramot a tollascsarnokban és hétvégén a versenyeken). Várom az ötleteket Nekem ez lesz a 2007-es év kihívása

Azt hiszem, tavaly nem sikerült elküldenem azt a postot, amiben az ajándékok létjogosultságáról írtam kisregényt. Talán még jó is , mert akkor azt próbáltam kifejteni, hogy igenis jó ajándékokat venni és igenis jó fenntartani ezt a szokást, akármennyire is elanyagiasodottnak tekintik sokan - ui meg kell találni benne a személyeset, a szeretetet, azt, amikor az ember az ajándékok vásárlása, készítése közben a másikra gondol, próbálja kitalálni, hogy ez jó-e neki, hogy illik-e hozzá és ezekkel a gondolatokkal is közelebb kerülünk egymáshoz, ez pedig az, amit amúgy egész évben nem teszünk meg (tisztelet a kivételnek ). Ezért remek ez a karácsony, ilyenkor ugyan a “muszáj” szó lebeg előttünk, de végülis mégis elkezdünk gondolkodni, hogy xy minek is örülne, ami a célja az egésznek. NADE Idén először valóban nem volt lehetőségem járkálni az ajándékok után. Mitöbb, gondolkodni sem nagyon… Az elmúlt fél hétben sikerült először ezzel foglalkozni, ugyanis férjecském nem dolgozik már a héten és emiatt tudott segíteni itthon, minek következtében lett egy kis szabadidőm, amiben azonnal rádöbbentem, hogy ejha, ha férjuram nem tudna itthon maradni most velem, nem tudtam volna egy negyed ajándékot sem venni, sem kitalálni. Ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy végülis tényleg nem jó ez a karácsonyi ajándékozósdi…. Most már tudom, milyen az, amikor az embernek VALÓBAN nincs ideje ajándékot se venni se gondolkodni rajta. Le a kalappal a többgyerekes (ahol legalább az egyik csecsemő) anyukák előtt, akik el tudják látni karácsonyi ajándékokkal a családjukat!
És ezennel azt is kijelentem, hogy én annak örülnék a legjobban, ha a szeretteim eljönnének vagy vendégül látnának otthonukban vagy csak egyáltalán felhívnának és beszélgetnénk egy keveset. Ez, azt hiszem, teljesíthető De majd jövőre nyilatkozom erről is

Nagyon régen írtam már, majdnem 1 éve… Azóta csupán annyi történt, hogy megfogant Nimród, majd 2006 szeptember 19-én megszületett Szemünk fénye, imádott kisbabánk, Nimó ma már 3 hónapos! Az idáig vezető út nem volt könnyű, ez az elmúlt 12 hónap tulajdonképpen életem legnehezebb időszaka volt, ugyanakkor a legboldogabb is. Remélem, mostantól nem leszek olyan lusta, mint az elmúlt 1 évben és írok rendesen ide

Úgy látszik a karácsony érzelgőssé tesz. Tavaly is jókat gondolkodtam az egész ünnepen, mint minden évben. Idén sokat foglalkoztat az a gondolat, miszerint ez lesz az első karácsonyunk a kisbabánkkal. Ugyan ő még nem fog semmit sem felfogni ebből, de nekünk, szülőknek (és nagyszülőknek) ez különleges lesz. Tavaly ilyenkor még nem tudtuk, hogy egyáltalán létezik, nem gondoltuk, hogy idén már hármasban készülődünk az ünnepre. De már akkor minden a “leendő” kisbaba körül forgott, tervezgettük, számolgattuk a kedvező napokat a teherbeeséshez, olvastunk sokat ennek gyönyörűségéről és megpróbáltatásairól. Akkor már teljesen készen álltunk. Üres is volt az a karácsony, de akkor még nem tudtam, hogy miért. Aztán, mire visszaértem Dániába január elején, már tudtuk is, hogy él bennem valaki (igazából kint derült ki). Ezért is annyira érdekes a tavalyi karácsonyi ünnep, mert azok voltak az utolsó napjaim, mint NEM anyuka. Az egész évem Nimród körül forgott és mire elérkeztünk az idei karácsonyhoz, egy kicsit lett időm másra is, egy kicsit megint többet (kell) foglalkoz(n)om a világ dolgaival, Nimródón kívűl eső dolgokkal. Nem baj ez, így kell ennek lennie, nem lehetett örökké a hasamban és nem lehetek éjjel-nappal vele sem. A szívemben úgyis állandóan ott van.

December elso hétvégéjén Réka és Imi látogatott meg minket, amit már hetek óta alig vártunk
Városnézés volt betervezve leginkább, melybol foleg Christianiában való sétálás lett - és Moszi is végig velünk tartott. Christianiaról annyit érdemes tudni, hogy ez Koppenhágának a “megturt” kerülete, több plakátot is láttunk már, ami Christiania felszámolására buzdít. Ez persze a kábítószer miatt van, ami lényegében a félig legális füvet jelenti.
És valóban érdekes egy kerület ez Az elso szembejövo ember hangos “Merry Xmas”-szel ment el mellettünk, vigyorogva. A kávézóban egy nagyon közvetlen és kedves ember szolgált ki - ahol mellesleg eloször ittunk Glöggöt (speciális forralt bor valami töménnyel összefozve). És a legérdekesebb persze, az igazi Christianiai “füvesnegyed”. Ugyan füvet nem láttunk, nem is ez érdekelt bennünket, de nagyon érdekes falfestéseket, érdekes szerkezeteket, epítményeket, árusokat, akik a füvezéshez minden szükséges eszközt árultak és eredeti “Café”-t igen. Nagyon érdekes dolog egy viszonylag konzervatív, skandináv városban ilyen helyet látni - ezt mindenkinek érdemes megnézni, aki itt jár

További képek.

Másnap elmentünk Helsingorbe autóval, a Hamlet várába Baromi hideg volt, de ez nem tántorított el minket A várat megnéztük tövirol hegyire, még a hajózási kiállítást is láttuk. Nekem legjobban a hatalmas bálterem tetszett, itt muszáj volt egy kicsit keringozni

Sajnálattal jegyzem meg, hogy nem találkoztunk szellemekkel és nem találtunk fülmérget sem.
Kepek itt találhatóak.

Hazafelé menet éneklés ment a kocsiban, ha egyáltalán ezt annak lehetett nevezni
Az eseménydús hétvégét 3 napig pihentük ki, de megérte

Egyik nap szépen sütött a nap és megragadva az alkalmat kimentem a tengerhez és fotóztam párat.
Egy ízelítőnek:

Ugyanis vettem egy digi fényképezőgépet, pont olyat, amit magammal tudok vinni mindenhová és mégis szép képeket csinál

A képek nagyját a tengerparton készítettem, majd a Microsoftban a többit - ahol a kacsák vannak, az is a Microsoft. Milyen hasznos is egy ilyen kis gép

Vasárnap elmentünk a Tivoliba - Európa legnagyobb szórakoztató- és vidámparkja. Most egyelőre csak a képeket teszem ide ki, de majd, amint lesz kis időm, leírom az egész nap történetét, ugyanis, amióta itt vagyunk, nekem ez volt a legnagyobb élményem…

Képek a TIVOLIból

Szombaton, miután délben felkeltünk, elmentünk a kocsiért… Ebben az volt a kihívás, hogy már akkor nem tudtuk, hova álltunk, amikor parkoltunk. De szerencsére CPH (Koppenhága) legnagyobb sétáló utcája közelében álltunk valahol és ezért mielőtt ténylegesen felkutattuk volna az autót, végigjártuk ezt a sétálóutcát. Nagyon klassz boltok voltak itt, többek között itt is találtunk Body Shopot, ahol egy kint dolgozó magyar nővel találkoztunk és beszélgettünk vele kb 1 órán át Érdekes volt, ez a nő is azt mondta, hogy nem szeretne itt élni, amint lejár a nemtom hány éves szerződése, el is akar menni innen. Szerinte hideg van és túl zárkozóttak az emberek - legalábbis a dánok. Mi még mindig nem szembesültünk az utóbbi állítással… Az előbbivel már igen Ma reggel az egyik dán microsoftos lány azt mondta nekem arra a kérdésre válaszolva, hogy “te is fürdesz télen a tengerben, mint a helyi 90 éves Vikingek?”, hogy “nem, ő csak nyáron fürdik, amikor 20 fok van”…. 20fok? Én akkor még a szandálomat sem veszem fel…

De visszatérve az eseményekhez, elindultunk autót keresni. 1 órán át sétáltunk a kb 300 méter sugarú körben mindenfelé, mire megtaláltuk végre Jaj, de örültünk De legalább kezdjük megismerni a környéket

És a képek a szombati napról…

Péntek este elmentünk bulizni, először, amióta itt vagyunk (és kb az elmúlt 1 évben is). Azzal vettek rá a munkatársak, hogy először csocsózni megyünk, amiben ugye Szaky nagyon profi és imádja is, tehát mentünk. Volt valami italakció a csocsós helyen (hely neve: Retro), dupla adag járt a szimpla áráért, ezért úgy döntöttünk, hogy inkább az autót ott hagyjuk a csocsós hely mellett és majd szombaton visszajövünk érte. Amint tömeg lett, mi elindultunk valami táncos helyre. Először egy 50-60-70-80-as évek slágerei helyhez értünk, de ez nekem nem tetszett, ezért továbbmentünk És kikötöttünk egy Hacienda nevű helyen. Jó drága belépők vannak, tehát ha az ember valahova már bement, akkor nem megy át másik helyre. És mi ide bementünk… és utána majdnem haza is mentünk Borzasztó zene volt (az én ízlésemnek persze ), rossz rap és soul… De aztán kinyílt az alsó szint is És egyik munkatásammal ketten nagyon élveztük - bár ezt meg csak mi élveztük és a többiek nem, mivel ez egy kicsit house-os zene volt, de nem annyira durva (szerintem ) és ismert, slágerzenék voltak inkább. Szóval egy hatalmasat táncoltunk Aztán hajnali 3-kor hazamentünk és másnap délig aludtunk. Néha ilyen is kell!

És itt van pár kép az estéről

Már az elejétől kezdve szerettem volna megírni, amit most fogok, de valahogy csak most jutottam idáig…
(A történet nagyon rövid és nem vicces, de nem is szomorú, ez az a tipikus “hm, érdekes” sztori. )

Életemben először, 13 vagy 14 (nem emlékszem pontosan) évesen jártam először Skandináviában. Mivel apukám egy svéd cégnek dolgozott (dolgozik) ő maga elég sokat járt arrafelé és azóta is sokat jár arra, ezért nem volt teljesen idegen nekem sohasem a skandináv világ. Akkor pontosan Svédországban voltunk szüleimmel, Göteborgban, összesen 1 hetet. Mivel hazafelé menet ellopták az autónkat (ami pár hónappal később meglett ), repülővel jöttünk haza, életemben először akkor repültem. És persze át kellett szállni Koppenhágában, így akkor “jártam” először itt is, Koppenhágában - persze csak a repteret láttam A nagy élmény az Svédország volt persze, attól kezdve én Svédország rajongó lettem, gyűjtöttem mindent, ami valamilyen módon svéd volt, a kicsi rénszarvastól a svédzászló matricáig mindent. Akkor elhatároztam, hogy én Svédországban fogok élni, mert ez a legjobb hely a Földön. Aztán még egyszer volt szerencsém kijutni Svédországba, 17 évesen. Akkor sok helyen jártam, Linkoping körül szinte mindenhol és voltam 1 napot Stockholmban is (egyik legnagyobb élményem a mai napig). Bejártuk a Vattern tavat is. Persze még mindig úgy gondoltam, én itt fogok élni… Akkor is át kellett szállni Koppenhágában mindkét irányba. Viszont a visszafelé irány alkalmával az akkor velem utazó magyar társammal kimentünk egy pár órára a reptérről a városba. Megnéztük a Tivolit, de sajnos zárva volt és amúgy is minden poros és koszos volt, legalábbis ez maradt meg. Összességében egy semmilyen, átlagos, koszos városnak tűnt Koppenhága és meg sem közelítette a svéd városokat, főleg nem Stockholmot a szememben. El is felejtettem gyorsan, a sokkal szebb, svéd emlékeim kaptak természetesen főszerepet a nosztalgikus pillanataimban.
Körülbelül 18-20 éves lehettem, mikor először álmomban nagyon hirtelen össze kellett csomagolnom, minden cuccomat, mert lehetőséget kaptam, hogy Koppenhágába költözzem egy időre, mert munkát kaptam. És ilyenkor mindig nagyon siettem, mert el kellett érni a repülőt. A “mindig” azért szerepelt az előző mondatban, mert bizony ez egy igen sűrűn visszatérő álom lett az életemben. Utoljára valamikor az elmúlt fél évben álmodtam, de általában pár hónapos kihagyásokkal, rendszeresen előjött ez az álmom az elmúlt 8-10 évben (ami nem kevés ). Mindig ugyanez, pakolni hirtelen, mert munka van Koppenhágában. És én nagyon élveztem mindig, végülis jó álom volt. És mindig végig álmodtam, azaz általában megérkeztem Koppenhágába és nagyon jól éreztem magam.

És akkor 2005 októberében megkérdezi egyik pillanatban tőlem a főnököm, hogy kint töltenék-e 5 hónapot Koppenhágában és gyorsan kellene dönteni, mert igazából két héten belül már indulnánk. És én nem is kapcsoltam akkor… Persze igent mondtam (azzal a feltétellel, hogy CSAK Szakyval vagyok hajlandó kijönni ) és csak sokkal később eszméltem rá, hogy én erre az útra kb 10 éve már fel vagyok készülve. Nekem ez nem jött gyorsan, nem jött hirtelen, hiszen vagy szászzor összepakoltam már minden cuccomat álmomban és elvittem Koppenhágába. Biztos sokan azt gondolják most, mekkora hülyeség ez, ez egy véletlen. Persze, nyilván az, de mégis felkészültnek éreztem magam, mikor elindultunk, nem egy ismeretlen helyre jöttünk és biztos, hogy jól tettük, hogy eljöttünk ide, ha már egyszer 10 éve erről álmodok

Azért írtam le a Svédországos élményeimet, mert ezt az egyet nem tudom magamban összerakni, hogy soha nem fogott meg Koppenhága, de Svédország igen és mégis, minden álmomban Koppenhága szerepelt! Soha, egyszer sem mentem máshova… (helyesbítek, egy idő után elkezdtem New Yorkról is álmodni - még sosem voltam az USAban -, de oda mindig vakációzni mentem álmomban, sosem dolgozni és sosem hosszú hónapokra, míg Koppenhágába mindig dolgozni és hosszú hónapokra jöttem). Úgyhogy akármilyen vicces véletlennek is tűnik ez, legalább ad egy kis magabiztosságot, hogy ez most így jó, jó, hogy itt vagyunk mind a Ketten….

ui: Tud valaki olcsó jegyet New Yorkba a nyáron? Kellene egy jót nyaralni már valahol